Online segítség
  • 2018 100 éve született Leonard Bernstein

100 éve született Leonard Bernstein

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kiadásával köszönti Leonard Bernstein születésének 100 éves évfordulóját. A bélyeg 200 000 példányban, Nagy Péter grafikusművész tervei szerint, az ANY Biztonsági Nyomdában készült. A kiadvány 2018. március 2-án jelenik meg..

A bélyegen a vezénylő Leonard Bernstein, az alkalmi borítékon szintén a dirigáló Bernstein és egy négyes elosztású ütemmutató ábrázolása, az alkalmi bélyegzőn pedig vezénylő kezek láthatók.

Zenei ismeretterjesztőként is újdonságot hozott: képes volt a muzsikát közérthetően, a lényeget feltáró módon minden korosztályhoz közel vinni. Ő volt az első karmester, aki a klasszikus zenéről 1954-től kezdődően televíziós sorozattal jelentkezett. Előadásait a New York-i Filharmonikusok kísérték, közben maga is zongorázott. Az előadások szövege könyv alakban a világ számos nyelvén megjelent, magyarul 1976-ban A muzsika öröme címmel. Pályafutását és munkáját számtalan díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Zeneszerzőként 1944-ben mutatkozott be a bibliai témájú Jeremiah szimfóniával, első musicalje, az Egy nap a városban 463 előadást ért meg és meg is filmesítették. Kirobbanó sikert ért el az 1957-ben színre került West Side Story-val, amelyből azonos címmel 10 Oscar-díjat nyerő film is készült. Bernstein modern, kicsit dzsesszes hangzású komolyzenei művei is kedveltek, ezekben merített a country dalok, a mexikói táncok és a zsidó zene elemeiből is.

1957-ben első amerikaiként lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, a zenekarral tizenkét éven át dolgozott, s a muzsikusok a Laureate Conductor címmel tisztelték meg.

Karmesteri karrierje 1943-ban egy bravúros beugrással indult. A 25 éves, akkor még ismeretlen Bernstein Bruno Walter betegsége miatt néhány órás felkészülés után állt a New York-i Filharmonikusok élére és zajos sikert aratott a Carnegie Hallban. Egy csapásra Amerika kedvence lett, a nagy zenekarok valósággal versengtek kegyeiért. Lelkesedése, átéléssel telt dirigálása, a belőle áradó zeneélvezet a nem zeneértő közönséget is magával ragadta.

Ukrajnából kivándorolt, vallásos zsidó családból származott, alig volt tíz esztendős, amikor zongorázni kezdett. Zenei tehetsége tanulmányai során végig elkísérte, a Harvard Egyetemen felváltva folytatott zenei, filozófiai és filológiai tanulmányokat, ahol 1939-ben szerzett diplomát. Ezt követően a philadelphiai Curtis Institute of Music növendéke lett, ahol az anekdota szerint ő volt az egyetlen, akinek a magyar származású Reiner Frigyes – akitől karmester kurzusokat vett – jeles osztályzatot adott.

Leonard Bernstein (1918-1990) nemzetközi hírű amerikai zeneszerző, a 20. század egyik legnagyobb karmester egyénisége, a televíziós zenei ismeretterjesztés műfajának megteremtője, zongorista.

Forrás: Posta

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

2018 100 éve született Leonard Bernstein

  • Cikkszám: 18001
  • Elérhető: 3-4 Nap
  • 500Ft

  • Nettó ár: 500Ft

Online segítség